Még nem is írtam….
2010 július 29. | Szerző:
Tegnap eszembe jutott, hogy milyen érdekes is ez a téma, így 40-50 között. (megjegyzem egy hónap, és közelebb leszek az utóbbihoz).
Könyvet, vagy valami cikket olvastam? Ez nálam gyakori, hogy az év e tájékán sosem tudom, mit hol olvastam, netán láttam. Csak falom a könyveket, újságokat, internetes blogokat, filmeket…és minden keveredik. Olykor rendet kellene tennem magamban is, nem csak a lakásomban.
Vissza a témára….Ti hogy élitek meg? Éreztek kapuzárási pánikot? Mitől az? Attól, például, hogy én, aki imádom a gyerekeket, minidig vágytam egy kislányra, most már végképp lemondhatok róla?? Soha nem lesz már. Ettől szomorúság fog el, és szorítja valami a torkom.
Vagy esetleg amikor belenézek a tükörbe, és egyre több “tartósráncot” fedezek fel? Inkább nem nézek bele….bár ez nem biztos, hogy pánik, hisz 14-16 éves koromig sem néztem tükörbe, mert nagyon rondának tartottam magam.
Vagy esetleg amikor belenézek a tükörbe, és egyre több “tartósráncot” fedezek fel? Inkább nem nézek bele….bár ez nem biztos, hogy pánik, hisz 14-16 éves koromig sem néztem tükörbe, mert nagyon rondának tartottam magam.
Tehát a téma, a kérdéskör adott…akinek van kedve példálózzon! 🙂
Eltelt egy év
2012 február 15. | Szerző:
Úgy látszik senkit nem zavar az öregedés, csak engem. Vagy mások könnyebben veszik, nem foglalkoznak vele.
Én azonban az első bejegyzésem óta öregedtem több mint egy évet. Persze nem csak én, és anyum is azt mondja örülj, hogy megérted ezt is. Kezdem érteni…
Mégis. Rettenetesen zavar és fusztrál, hogy az én korosztályom pasijai a negyvenes nőknek esélyt sem adnak. Épp ma mondtam a barátnőmnek, hogy kész, feladtam. Nem keresek tovább, nem állok ellent, sőt szeretnék társat találni, de direktben nem keresek. Szükségem van nekem az állandó visszautasításra? Nincs, és arra sincs, hogy én próbáljak lekoptatni nyomulós, ápolatlan, nálam több mint tíz évvel idősebb pasikat. A korosztályomat szeretném….+/- 5 év.
Amíg nem jön, addig is elfoglalom magam…futok, (ha végre kijön a tavasz) hímezgetek, blogolok, recepteket gyűjtök, és ha hazajönnek a gyermekeim főzök és sütök.
Azt mondta ma egy kolléganőm, akinek se férje, se gyereke, mégis mindig kiegyensúlyozottnak látom…”nem szabad az elérhetetlenre vágyni, ami van, abban találjuk meg a legtöbbet” Tudom ez nem új, de sokszor mondjuk el magunknak…
Oldal ajánlása emailben
X